A munkahelyi párkapcsolatok legfontosabb szabályai

2019.02.13.Hétköznapok

Életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, rengetegen hétvégén, túlórázni is bent maradnak. Sokan kerültünk már olyan helyzetbe, hogy itt megtetszett valaki, ám rengetegen egyenesen ódzkodnak a munkahelyi románcoktól.

Mások számára mégis kézenfekvő és praktikus lehet ha partnerünkkel egy helyen is dolgozunk, hiszen így még többet tudunk együtt lenni, ám ennek az egésznek azért van néhány buktatója is. Nem csak minket frusztrálhat egy idő után ez a viszony, de lehetséges hogy kollégáinknak, munkatársainknak is szúrja majd a szemét egy idő után. Megmutatjuk most a munkahelyi szerelem legfontosabb szabályait, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy hosszútávon fenn tudjuk tartani ezt a viszonyt partnerünkkel.

Hogy alakul ki a munkahelyi románc?

Egyes nagyobb cégek még a szerződésben is rögzítik, a szabályoknak megfelelően az illető nem viheti be magánéletét a munkahelyére, vagy ha kollégájával viszony alakul ki közöttük, akkor felmond. Ezt nem véletlenül vezették be, hiszen egy munkahelyi románc miatt rengeteg stresszhelyzet és kellemetlen szituáció is ki tud alakulni. Ám hazánkban a kisebb cégek nem foglalnak bele ilyesmit a szabályzatukba, így ha belehabarodunk az egyik munkatársunkba, végül is nem szegünk meg szabályokat.

Egy nem régiben elvégzett felmérés alátámasztotta, hogy a az esetek nagy részében az illetők igazából munkahelyen kívül ismerték és szerették meg egymás igazán, 11% esetében ebédszünetben, 10% szerint pedig a túlórák során kerültek a felek egyre közelebb egymáshoz. Szakértők úgy vélik,  a munkahelyi románcok bármilyen helyzetben is alakulnak ki, mindenképpen rizikósnak mondhatóak, hiszen rengeteg kényes helyzetet tudnak teremteni. Az is hamar kiderült, hogy a férfiak 43 százaléka könnyedén belemegy egy munkahelyi románcba, míg a nők csupán 28 százaléka tudná elképzelni azt, hogy az egyik munkatársa legyen a partnere.

Ezekre érdemes odafigyelni ha a Párod egyben a munkatársad is

Nagyon fontos, hogy ha már összeszűrtük a levet valamelyik munkatársunkat, akkor attól még tartsuk tiszteletbe a többieket. Nagyon nehéz, de próbáljunk meg ugyanúgy viselkedni egymással, mint korábban. Sok kolléga számára igen zavaró lehet azt látni, ahogy két fél összebújva, csókolózva töltik az ebédszünetüket és ezentúl csak egymással hajlandóak beszélgetni is. Ebben a helyzetben igen nehéz, de próbáljuk meg a magánéletet otthon hagyni és itt csak a munkára összpontosítani.

Ilyenkor természetesen a párkapcsolatban kialakult feszültségekre, esetleg vitákra is gondolok, melyeket semmilyen formában nem szabad bevinni a közös munkahelyünkre. Próbáljuk tudatosan odafigyelni arra, hogy ugyanolyan kapcsolatban legyünk többi kollégánkkal, mint korábban, az ebből eredő féltékenységet pedig szigorúan el kell felejteni, hiszen rengeteg kellemetlenséget tud magával sodorni. Természetesen egy munkahelyi románcnak akár előnyei is lehetnek, hiszen a ezáltal a munkáltató tapasztalhatja akár azt is, hogy hosszú távú kapcsolat felerősíti egymás munkahelyi teljesítményét is.