A gyermekek fogápolása az első foggal kezdődik

2022.07.10.Hétköznapok

A gyermek első tejfogai azért fontosak, mert ezek után a csontfogak érkeznek. Éppen ezért már egészen kis korban gondoskodnunk kell a megfelelő fogápolásról. Gyakori eset, hogy az anyukák és az apukák egy vállrántással elintézik a kicsik szokásait, és nem figyelnek oda a kötelező fogmosásra.

Ez azonban több problémához vezethet, amik között a fogszuvasodás az egyik legkomolyabb baj.

Mi a fogszuvasodás?

A fogszuvasodás azért következik be, mert a szájban lévő baktériumok vagy mikrobák az elfogyasztott ételekben lévő cukrot savakká alakítják. Amikor megesszük a cukrot, a baktériumok savat termelnek. Idővel a sav szuvasodást (üregeket vagy lyukakat) okozhat a fogakban. Innentől kezdve teljesen érthető, hogy a fogszuvasodás az egyik leggyakoribb gyermekbetegség. Tíz gyermekből több mint négynek biztosan szuvasak a fogai. Csak úgy védhetjük meg őket ettől a problémától, ha figyelünk az ételekre és az italokra.

A fogszuvasodás a gyermekek életében kellemetlen tapasztalat lesz. Fájdalmat érezhetnek, nehezen rághatják meg az ételt, zavarban érezhetik magukat, amikor másokkal beszélnek vagy éppen mosolyognak, és később problémáik lehetnek a csontfogakkal is. Ahhoz egy ezt elkerüljük, érdemes követni egy spanyol kórház tanácsait.

Egyszerű lépések a fogszuvasodás megelőzéséhez

A legtöbb csecsemő 4 és 7 hónapos kora között kezd el fogzani. Ha megérkezik az első fogacska, akkor mi következünk. Kezdjük el már most a helyes fogápolási szokásokat, hogy a gyermek egészséges maradjon, és megszokja a fogkefe érzését. Jól tesszük, ha már ebben a korban elkezdjük a picik fogainak tisztítását. Ahogy növekednek, tanítsuk meg őket a napi kétszeri fogmosásra, ha kell, akkor az elején álljunk végig mellettük.

Úgy védhetjük meg a tejfogakat, ha magas fluorid tartalmú fogkrémet használunk, ezt a szokásunkat később is magunkkal vihetjük. Adjunk a fiataloknak egészséges, alacsony cukor tartalmú ételeket és italokat, valamint vigyük el őket rendszeres ellenőrzésre a fogorvoshoz.