Tévézési szokások 2013-ban

2013.08.29.Hétköznapok

Van-e élet a televízión túl? Mit ad még nekünk a TV 2013-ban? A televíziózás életünk szerves része, amióta csak lehet kapni. Régen közösségi program volt a nézése, a fél falu körülülte a készüléket. Később aztán megjelentek a távirányítók, a színes készülékek, a több napos sugárzás, és az életünknek nagyon fontos részévé vált a készülék. Mi a helyzet ma, 2013-ban, ahol az internet szinte egyeduralkodóvá vált?

2013-ban, a kommunikációban felgyorsult világban is igény van a tévére. Különösen az a korosztály nézi előszeretettel, akik fiatalkorában még nem volt elterjedt készülék, nyugdíjas éveiket pedig nem a számítógépes játékok kötik le. A dolgozó emberek is előszeretettel nyúlnak a távirányítóért munka után, így tudnak kikapcsolódni. Bár sokan csak háttérzajként figyelik, és egyéb teendőik közben inkább hallgatják a tévét, mintsem nézik.

A 2013-as Médiapiac konferencián kiderült, hogy a magyar emberek átlagosan 4,73 órát tévéznek naponta, ami egy borzasztó magas szám. Természetesen ebben benne vannak a teljes nap ráérő nyugdíjasok, a gyermekek és a dolgozók is. Az emberek átlagosan 8 órát dolgoznak, plusz a munkába járási idő legalább egy óra naponta, és 8 órát alszanak, akkor kb. 7 óra marad minden másra. Ebből a 4,73 óra rengeteg! Persze a kép kissé torzít, hiszen hétvégén mindenki ráér, a nyári szünetben a gyerkőcök is többet kattintgatnak a távkapcsolóval, mindenesetre akkor is rendkívül magas számokról van szó.

A legnépszerűbb műsorok általában a kvízműsorok, showműsorok, tehetségkutatók és valóságshowk, napi sorozatok ma már főként azért, mert ezeket nem lehet előre megszerezni az internetről, hanem mindenképpen be kell kapcsolni a készüléket, ha nyomon akarjuk követni. Sorozatokat is sokan néznek, a fiatalabbak azonban már inkább online követik ezeket, hiszen reklámok nélkül nézhetik, ráadásul sokkal előrébb szokott járni a külföldi vetítés, mint a magyar.