Már nem gyalog szántunk

Szerencsére rég elmúltak már azok az idők, mikor a két ökör vontatta boronák mögött kellett talpalnunk hosszú és fárasztó napokat egy-egy szántás során. A hatalmas és erős traktorok megjelenésével végleg búcsút mondhattunk a túlságosan megerőltető fizikai munkának, ami a földművelést illeti.

Bármilyen kemény is a talaj, egy John Deere traktoron ülve nem kell attól félnünk, hogy a nap végére a hátsó részünk, vagy a derekunk megfájdulna. A vezérlő fülkéket úgy alakították ki, hogy kényelmesen rugózzon minden talajon, amelyen végig haladunk ezeken az óriási kerekeken.

Tavasszal is lehetnek már nagy hőségek, pláne ha egy üveg kalitkában kell ezt végig szenvednünk. Manapság már nem számít luxusnak a klíma berendezés a haszongépjárművekben sem. Kellemes, magunk igénye által beállított hőmérsékleten végezhetjük a földművelés minden mozzanatát. A további kényelmet szolgálja, az automata sebességváltó, és a kézre eső irányító karok, melyekkel az ekéket is tudjuk állítani, valamint a húzótávot is a felfüggesztésen. Valóban elmondhatjuk tehát, hogy manapság a paraszti munka már nem megerőltető, ha a megfelelő traktorral végezzük.

Mintha kilátóban ülnénk

A régi traktorok számos hibái közé tartozott, hogy nehéz volt belőlük kilátni. Főleg hátrafelé, hiszen a vezetőfülke hátsó falán alig vágtak csak egy kis lőrésnyi ablakot. Illetve még oldalra nézve is csak több részletbe szabdalva tudták behelyezni a szélvédő üvegeket. Gondoljunk csak bele, ha valami történt a traktor mögötti ekével, felakadt, vagy esetleg leesett a felfüggesztésről, a vezetőnek minden esetben ki kellett szállnia a gépből, hogy megnézze mi is történt valójában. Ez jócskán megnövelte az amúgy sem kevés munkaórákat.

A mai traktorok ellenben hatalmas szerencsénkre, már 4 oldalú kilátótoronyként is funkcionálnak, hiszen aki odafent ül a vezető állásban, tényleg kilátóban érezheti magát, annyira tökéletes panoráma tárul a szemei elé. Teljesen képesek vagyunk magunk elé is látni, ha netán valami útakadály kerülne a traktorunk kerekei elé, és csak az utolsó pillanatban vennénk észre. Akár messze tőlünk, akár a közvetlen közelünkben történik valami esemény, mi azonnal tudni fogjuk, hogyan reagáljunk rá a 360 fokos látóhatár miatt, amit biztosít a vezető fülkénk.

Kategória: Hétköznapok