Az első 50 év házasság története
A 21. század jó néhány újdonságot adott idáig a mindent behálózó közösségi portáloktól kezdve, az érintős telefonok szuperintelligenciáján át, a kalandos űrutazás szafarijáig, de mégis a hosszan tartó kapcsolatok ritkaságszámba mennek. Legalábbis a legtöbb fejlett ország válási statisztikái ezt igazolják.
Válás helyett hosszú, boldog együttlétek
Mindig szomorú arról értesülni, hogy hazánk nagyjai elhagynak bennünket. A Nemzet Színésze, Gera Zoltán és felesége, Gera Helga végső útja a búcsú fájdalmas pillanatai mellett is különleges és példaértékű. A tehetség nemcsak a színészi pályán bontakozott ki az évtizedek alatt, hanem házaspárként is egyedülállót alkottak. Kettejük találkozása tökéletes szereposztásban teljesedett ki: közel ötven éven át kísérték egymást, kézen fogva, szeretve, szimbiotikus egymásra hangolódásban a mindennapokban.
Kihalt Rómeók és Júliák?
Amikor manapság azt halljuk, hogy valakik tíz-tizenöt éve már házasok, sokszor gyanakvással fürkészzük a hír igazságtartamát. Vajon azért vannak-e még mindig együtt, mert anyagilag ez a legkifizetődőbb megoldás, vagy a gyerekek miatt tartják fontosnak, hogy megőrizzék a boldog gyermeklét látszatát? Esetleg kölcsönös megegyezéssel olyan nyitott kapcsolatot tartanak fent, melyben mindkét fél külön utakon keresi a boldogságát? Már nem hiszünk feltétlen az örök, sírig tartó szerelem történetében, hiszen sokat változtunk mi, férfiak és nők egyaránt.
Az örök szerelemnek a halál sem vethet véget.
A ház őrzőjétől a modern amazonokig
Az emancipáció a munkához való jog mellett megadta az önálló döntések meghozatalának szabadságát is a nők javára. Már nem vasaljuk fényesre némán a fehér ingeket, hogy fenntartsuk mindenféleképpen a családi béke illúzióját. Hamarabb merjük vállalni, hogy már nem szeretjük az első férfit, akit eredetileg asszonyi éveink eltöltésének legjobbnak hitt nyereményeként választottunk. Akár arról is határozunk, hogy egyedül tartjuk el a gyermekeinket, ha éppen rosszra fordulna az élet választottunkkal. Nem fenyeget már veszedelem, amikor a nők még gyűjtögettek és a családi tűzhely őrzői voltak, míg az erősebbik nem vadászni ment. Kétélű fegyver ez az erő.
Dönthetünk a másik elhagyása mellett anélkül, hogy igazán megismernénk Őt. A komolyabb bonyodalmak megoldásának sokszor már nem adunk esélyt, félve attól, hátha nem vagyunk képesek kibogozni a gordiuszi csomót. Egy személyben vagyunk harcosok, a karrier csúcsa felé kapaszkodva, gyermekét oroszlánként védő anyák és amazonok, akik még a hitvesi ágyban is szuperteljesítményre képesek. De hol van azoknak a meghitt időtlen együttléteknek a nyugalma, mely a lágy női és a dicső férfiszívet örök életre összehangolja? Megengedjük-e, hogy a másik gyengének lásson bennünket, és biztatóan arcunkat az ölébe temessük? Hisszük-e, hogy történjen bármi jó vagy rossz, legyen egészség vagy betegség, akkor is összetartozunk, míg meg nem halunk?
