Tűzvész végzett a magyar párt könyvelésével

A tűz igazi erejét csak akkor becsüljük igazán, amikor látjuk, hogy értékeinket felemészti. Egy egészen apró kis hiba és megtörténik a baj. Magyarországon évente több, mint 20.000 esetben riasztják a tűzoltókat és az utóbbi években ez a szám egyre csak növekszik. Noha a riasztások csupán egy harmadát teszik ki a tűzesetek a szám még így is igen jelentős.

Ezekben a tűzesetekben a leggyakoribb ok az elektromos hálózat és az elektromos gépek hibájából ered. Azonban toplistát tűzokozók a konyhai berendezések és a fűtőberendezések is.

Bár idehaza a tűzoltóknak 8 percben van maximalizálva a kötelező kiindulási idő, ennél jóval gyorsabban is képesek elkészülni és elindulni, azonban 12,5 perc után jellemzően már annyira átforrósodik egy ingatlan fala, hogy ott már nem tudnak sem életet sem pedig értéket menteni, pontosan ezért, a kivonulási idejüket 25 percben maximalizálták.

Sokszor persze minden igyekezet hiábavaló és minden odaveszik, szerencsésebb esetben személyi sérülés nélkül, de mégis óriási károkat okozva.

Mindent megsemmisített a tűz, a Demokratikus Koalíció központi irodájában

Óriási lángokkal égett 2018 novemberében, egy szombati napon egy ellenzéki párt központi irodája. Az épülettűzben szerencsére senki nem sérült meg, ám az anyagi kár jelentős. A tűzesetet követő sajtótájékoztatón elmondták, hogy a párt összes eszköze, felszerelése és minden fontos irata megsemmisült a tűzben vagy az oltás következtében. Egyedül a digitálisan, más szerveren található adatbázisok maradtak épségben, mivel ezek nem az épületben tartózkodtak.

A politikusok elmondták, hogy az odaveszett irataik között olyan fontos pénzügyi adatok is voltak mint a könyvelésük, ami szintén a tűz martalékává vált. A könyvelésen kívül azonban több értékes művészeti alkotás, aláírás ívek, számítógépek, bútorok és irodai berendezések is a tűz martalékává váltak. Bár a biztosító valószínűleg enyhíti az anyagi veszteség egy részét, az ott felgyülemlett szellemi vagyont sajnos lehetetlen lesz kárpótolni.

Szponzoráció: www.szamvitelnavigator.hu

Kategória: Hétköznapok