A fogyás egészségesebbé tesz, de boldogabbá nem

A Public Library of Science által nyilvánosságra hozott legfrissebb kutatási adatok alapján hiába várja valaki azt a fogyást követően, hogy boldogabbá váljon, a testsúly csökkenése alapesetben csak egészségesebbé tesz minket, kedélyállapotunkra azonban közvetlen hatást nem gyakorol.

Szemben a logikával

A legtöbben úgy gondolják, hogy azok az emberek, akik leadják plusz kilóikat, sokkal egészségesebbé válnak, és mivel közérzetük valószínűleg javul, sokkal boldogabbak is lesznek, mint túlsúlyos társaik. Egy az Egyesült Királyságban elvégzett kutatás szerint azonban ez a gyakorlatban egyáltalán nem így, de legalábbis nem ilyen egyértelműen zajlik le, a fogyás ugyanis automatikusan képtelen javítani a közérzetet, és nem befolyásolja a boldogság mértékét is. Sőt mi több, inkább éppen fordított folyamat zajlik le, hiszen a fogyókúrát követően az emberek sokkal nagyobb valószínűséggel szenvednek általános rossz kedvtől és a depresszió tüneteitől, mint azok, akik nem fogytak le.

Hogy a súlycsökkentés és a pszichés állapot romlásának összefüggése mögött mi állhat, arra az orvosok egyelőre még nem találtak tudományos magyarázatot, de vélhetően a hormonális változások állhatnak a háttérben. Az ugyanis köztudott, hogy a kövér emberek sokkal több boldogsághormont termelnek, mint vékony társaik, ezért általánosságban jobb kedélyállapottal rendelkeznek. A fogyást követően azonban ez a hormontermelés csökken, bizonyos esetben pedig akár teljesen le is állhat, így ennek a számlájára írható, hogy a fogyás után egyáltalán nem lesznek boldogabbak az emberek, noha egészségesebbek annál inkább, és ez közvetetten később hozzájárulhat ahhoz, hogy ismét vidámabbak legyenek.

Már néhány kiló is elég

A kutatás során a szakemberek közel 2 ezer önkéntest vizsgáltak meg véletlenszerű mintavétellel. A felmérések kezdetén azt tapasztalták, hogy azok az emberek, akik 50 felettiek voltak, túlsúllyal rendelkeztek, de súlyos betegségekkel nem, egyáltalán nem szenvedtek depressziótól, általánosságban derűs, jó kedvű emberekként határozták meg magukat. A résztvevők négy év alatt súlyuk 14 százalékát adták le, ami átlagosan 7 kilót jelentett.

Miután az emberek ismét kitöltötték a kérdőíveket, a szakértők megdöbbenve tapasztalták, hogy bár az emberek egészségesebbek, ellenben boldogtalanabbak lettek. Akik ugyanis az érintettek közül nagyobb mértékben lefogytak, közel 80 százalékkal hajlamosabbak voltak a rosszkedvre és az enyhébb depresszió tüneteire, mint korábban. Mindez annak ellenére is megfigyelhető volt, hogy a résztvevők fizikailag és egészségileg nagyfokú javulást mutattak, és csökkent esetükben a szívinfarktus kockázata is.

A kutatás különlegessége az, hogy teljesen ellentmondd a logikával, és azokkal a korábbi vizsgálatokkal, amelyekben lefogyott embereket vizsgáltak a szakembereket. Hogy mi állhat pontosan a háttérben, az a kutatók szerint újabb vizsgálatok elvégzését teszi szükségessé.

Kategória: Hétköznapok